Az Ökoszorító kifejezetten gimnazistáknak készülő adapteres sorozatunk, ahol a diákok ismert szakmai partnerek programjain próbálhatnak ki olyan technológiákat és boncolgathatnak olyan dilemmákat, amik a ökoszisztéma fenntartását, és a belső szorongásunk oldását próbálják segíteni.
Az embernek nincs minden percben figyelme épp környezettudatosan eljárni, a bűntudat viszont mégis ott lebeg a véletlenül rossz feliratú kukába került a műanyag flakon felett. Épp ezért hívtuk segítségül olyan alkotókat, közéleti szereplőket, akik számára fontos a környezeti tudatosság és saját tapasztalataikon keresztül tudnak beszélni arról is, hogy hogyan lehet ezt valóban beépíteni, mi lehetséges, mi nehéz, és mi az a minimum, amit meg kell lépni.
Akik velünk tartanak a foglalkozásokon:
Turai Barna influencer, a Síkidegvagyok oldal megálmodója, műsorvezető
Lili Frakk rapper, a Sávlekötő műsor műsorvezetője
Papp Éva, ex-Ricsárdgír tag, a zenekar egyik női frontembere, annak létezéséig
ADAPTÉR | KREATÍV TECHNOLÓGIAI TUDÁSBÁZIS
1111 BUDAPEST BERCSÉNYI U. 10