Az Adaptér most induló cikksorozatában új megközelítésből ismerhetitek meg programjainkat. Betekintést nyerhettek a kurzusaink mögött rejlő tudományágakba, amit oktatóinkkal és előadóinkkal készített interjúink egészítenek ki.

„Nagy általánosságban azt a hangot nevezzük zenének, ami egy periodikus ismétlődést tartalmazó hanghullám, emiatt tudunk hangmagasságot is kötni hozzá. A huszadik században John Cage zeneszerző kísérleti jelleggel ugyanakkor rengeteg olyan művet írt, amelyben bármilyen zajt vagy hanghatást nevezhetünk zenének, hogyha úgy tekintünk rá – akár a csendet is.”

Az elektronikus zeneszerzés előzménye már az ipari forradalom idején kialakult. Alexander Graham Bell feltalálta a telefont, amely beszédünket képes átalakítani elektronikus jellé, Edison fonográfjának segítségével pedig már hangokat is fel lehetett venni és visszajátszani. Ezt követően olyan hangkeltési próbálkozások jelentek meg, amelyek célzottan elektronikus hangszerek készítésére irányultak, ami végül az oszcillátorhoz, az elektronikus zeneszerzés első eszközéhez vezetett. Az akusztikus hangkeltéstől eltérően már nem egy húrt vagy a levegőt rezegtetjük meg, hanem a gép gyárt egy ismétlődő jelet, ez pedig a lényegi megkülönböztetője és definíciója az elektronikus zenének.

„A hanghatásnak kétféle jellemzője van, az egyik a magassága. Ennek megértéséhez érdemes egy szinuszhullámot elképzelni. Szinuszhullám például az adásszünet hangja. Minél sűrűbben jelennek meg ismétlődések, annál magasabb hangról beszélünk; azaz minél gyakoribb a rezgésszáma, vagyis az, hogy egy másodperc alatt hány teljes szinuszhullámszerű periódust tesz meg. A másik jellemző a hangerő, azaz milyen töltete van egy hangnak. Ezt nem befolyásolja a magasság. Vizuálisan úgy is lehetne ábrázolni, hogy erősségtől függően nagyobb a hullám kitérése. Egy koordinátarendszerben például az Y mentén jobban kinyújtódna, mint mindkét irányban.

Az első oszcillátorok még nem tudtak a hagyományos hangszerekhez hasonlóan gyártani hangokat, figyelvén annak sebességére és időtartamára. Ennek megváltoztatásához pedig először az oszcillátorokhoz egy görbét csatoltak annak érdekében, hogy ezeket le tudják tükrözni. Ezt követte a hangszín leképzése, amelyek elsődlegesen a felharmonikusok működésétől függtek. Felharmonikusoknak nevezzük a hang lenyomásával, megpendítésével keletkező több, halkabb hangot. Ennek okát pedig főként a hangszer kialakításából adódó fizikai mechanizmusok adják. Ahhoz, hogy egy hangszert, például egy hegedűt elektronikus módon is le lehessen tükrözni, elengedhetetlen volt azoknak a felharmonikusoknak a figyelembevétele, amelyek befolyásolták a hangkeltés szerkezetét. Ezt más néven szintetizálásnak is nevezzük. Nem ez volt a technológia fejlődésének az egyetlen útja – az úgynevezett sampling (mintázás) segítségével hangokat vesznek fel, majd játszanak vissza. Ezt régebben analóg jelleggel, magnók segítségével oldották meg, napjainkban ugyanakkor ez is digitálisan történik.

„Rengeteg műfaj úgy indult el, hogy olyanok kezdtek el mintázást alkalmazni, akik nem tudtak zenélni.”

A sampling és az elektronikus zene előretörése ugyanakkor azokban a közegekben vált igazán elterjedtté, akik nem tudtak akadémiailag zeneszerzéssel foglalkozni, különböző okokból kifolyólag. Ilyenek voltak például a taníttatással és hangszervásárlással járó anyagi beruházások, amelyeket csak bizonyos rétegek tudtak maguknak biztosítani. Ezzel szemben az elektronikus zenéhez nem volt szükség hangszeres tudásra, így olyan műfajok születhettek meg például, mint a disco, amely a tánczenei kultúra egyik meghatározó irányzatává vált. A hiphop műfajában pedig különösen fontos szerepet kapott a mintavételezés, amely új zenei gondolkodásmódot is teremtett egyben.

„Megérkeztünk a mai világba, ahol ezt már kiváltotta egy darab számítógép, és nullákkal és egyesekkel keltünk zenéket.”

Habár napjainkban az elektronikus zenéhez szükséges eszközeink piacosodtak, és megvételük egy bizonyos szintű anyagi ráfordítást követel meg, az előzetes hangszeres tudás nélküli zenealkotást továbbra is kínálja az elektronikus zene. Pár évvel ezelőtt például naponta akár 40 ezer új dal is felkerült a Spotify felületére, ez a szám pedig egészen valószínű, hogy nem csökkent.

„A zenei tömegtermelés demokratizálta a zenekészítést. Ma már mindenkinek van lehetősége zenét gyártani és feltölteni az internetre, majd eljuttatni bárhova, bármikor.”

Természetesen felmerül kérdésként, hogy a mesterséges intelligenciával és a tömeggyártás műfajával hogyan tudnak versenyezni az alkotók, de hasonlóan más művészeti ágakhoz, ez is folyamatosan megújul, újabb és újabb eszközök révén többszöröződnek a lehetőségeink és saját önkifejezésünknek csak mi szabjuk meg határainkat.

A cikk Sashegyi Somával, az Alapozó kurzus oktatójával készített interjúnk alapján készült. További források:

Feng, X., & Chen, Y. (2024). Soundscapes of electronic music: A critical analysis of its historical, cultural, economic and technological impact in the digital era. In Proceedings of the 2024 3rd International Conference on Comprehensive Art and Cultural Communication (CACC 2024) (pp. 284–296). Atlantis Press.